Fáj...:S

Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki... Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.
 Megin összetört a szivem...Bár már nem is csodálkozom,abnormális lenne ha én boldog lennék egy pasi mellett,talán ez azért volt,mert túl jó volt addig minden? Felejteni kéne,mi? Nem megy...Nem is akarok...Azt akarom h változzon meg,hogy jó legyen...Nem...nem szabad!! Üvölteni akarok,sírni,tőrni,zűzni,nem megy,nem érzem a szivem(talám mert már nincs is), nem érzem a kezem a lábam,szét megy a fejem. És már megin én szenvedek miatta!!! But why????